A fák mesélnek

2023.03.26.

Fák mesélnek


Beliczey Miklós mondta gyermekeinek egykoron, hogy ha az ember a jövőt tervezi akkor fát kell ültetni, mert azt generációkon keresztül kell ápolni, egy épület felépítése pénz és ízlés kérdése. De vajon mit mesélnének községünk fái, vajon ismerjük a titkaikat, ebbe szeretnék bepillantást adni.


Település belterületén legöregebb fák a gömbjuharok, a gömb akácok, hársfák és platán fák. Ezek a fák jóval a település önállóvá válása elött kerültek elültetésre, egyfajta kertészeti és településképi szempont alapján az 1970-es évek elején. Így ezek a fák őrzik a legtöbb emléket. Közülük sok fa már nincs meg, legtöbbször „útban voltak” a belterületen telket vásárlók és új otthont építőknek. A legdurvább beavatkozás a gömbjuharokat érte, mivel azokat nyírni nem szabad, mert elvadulhatnak, elvszíthetik a szép lombkoronájukat. Több, mint 25 év vigyázást követően az ezredfordulón a település vezetése úgy döntött, hogy gömbakácok módjára a gömbjuharokat is megszabadítja lombkoronájuktól, és ez azóta is szokás. Igaz, a fák nagy része megmaradt, kisebb árnyék mellett kevesebb falevelet is kell összeszedni a háztulajdonosnak. Gömbjuharokból volt a legtöbb fa, ebből pusztult ki a legtöbb a Mező utca nagy részében. Ma is leginkább ez a fafajta kerül kiírtásra. Kiirtásról beszélek, mert ugye egy fa nem dobja magáról a kérgét, vagy szélcsendes időben sem szokott kidőlni.

  


De nemcsak ilyen időket kellett megélni, hanem szép számmal kerültek később is telepítésre fák. Így alakulhatott ki az önállóvá válás kezdetén a községháza udvarán lévő emlékpark vagy a Beliczey ház udvarára telepített szilfák, és a Gerendási utcára telepített szilfák (melyek azóta kivágásra kerültek) és a juharfák. Ezt követően jelentősebb faültetések csak az elmúlt tíz évben történtek, ekkor került a Beliczey kastélyhoz vezető kövesút mellé két új fasor, majd a Mező utcán lévő üres telek és a Gerendási úton lévő üres terület került fásításra.
A telektulajdonosok is ültettek fákat a ház előtti közterületre, amely nem miden esetben illeszkedik a környezetéhez. A Fő utcán kialakított fás park a település egyik legszebb része.

  

Kiemelkedő faültetési esemény volt 2012-évben amikor a Csabaszabadi Polgárőr Egyesület téli szakmai napja keretében a részvevő egyesületek egy – egy fa elültetésével alították ki a polgárőrség fáinak parkját.

 

 

Ugyancsak kiemelkedő faültetési esemény volt, amikor 2019. évben a Békéscsaba 60 ezer fa egyesület szervezésében kerültek új fák telepítésre a játszótéren, illetve pótlásra a község területén és a Szalay útmenti keresztnél.


A szlovákiai Hradište település adományozta a Szlovák Közöségi Ház felújítása alkalmából az annak udvarán 2020-ban elültetett hársfát.

 

   A fák meséit a Gerendási út elején álló két ágú fenyőfa történetével zárom. Ez a fenyő az 1990-es évek elején került kiültetésre a karácsonyi ünnepeket követően. Akkor egy ágú volt. 1998. decemberében e fa körül tartotta meg a helyi szlovák közösség a nemzetiségi napot, mivel erre a célra az akkori önkormányzat nem biztosított helyet. 1999. decemberében szintén nem kapott helyett a szlovák közösség rendezvényének megtartásához, azonban ennél a fenyőfánál sem tarthatta meg, mert máig ismeretlen kezek a fenyőfát megcsonkították. A megcsonkított fenyőfát utána senki nem merte a földből kiásni. Megmaradt. Idővel két ága nőtt ki és így alakult ki a mostani formája, őrizve egy rossz emléket és egy rossz időszakot.

Visszalépés...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!

Engedélyezem