Gyereknap 2024.
2024.06.17.
Gyereknap 2024
Csabaszabadiban hagyományosan június második szombatján kerül megrendezésre a gyereknap. A mostani program szervezője és megvalósítója a Csabaszabadiért Egyesület volt, a rendezvény a Magyar Faluprogram Kisfalusi programok keretében valósult meg.
Ez alkalommal sem maradhatott el az ugrálóvár és a csúszda, amit a gyereksereg a nap folyamán folyamatosan igénybe is vett, az erősebbeknek a rodeó bika nyújtott izgalmakat. Emellett hagyományos játékok is a kikapcsolódást szolgálták, ilynek voltak a halászat, a tollaslabdázás, vagy a pingpongozás.
Egyhónappal korábban az egykori tanyai iskolákba járó diákok tartottak találkozót, és akkor májusfát állítottak a Beliczey térre, melyre a gyereknapon részvevők számára fogalmaztak meg üzeneteket. Így e napon került elbontásra a májusfa, az időkapszula felbontásra került és az üzenetek is ismertté váltak.
A rendezvényen az ifjú tűzoltósporttal is megismerkedhettek a résztvevők. A 60 m-es egyéni akadálypályát – mely a 16 éves korig alkalmas a versenyek lebonyolítására – minden gyermek kipróbálhatta, az ügyesebbek, és bátrabbak versenyezhettek is. A verseny 16 éves korig 5 kategóriában volt lehetséges.
A sok játék mellett a gyerekek délben a Gajdács György által készített bográcsgulyást és a Kiss Cukrászda süteményeit kóstolhatták meg.
A program az ifjú tűzoltó verseny eredményhirdetésével zárult.