Kistelepülésen a biztonságért - Gyermeknap

2021.06.20.

Kistelepülésen a biztonságért - Gyermeknap

Csabaszabadi községben hagyománya van annak, hogy június hónapban kerül megrendezésre a gyermeknap. Az eddigi gyermeknapokat a Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat, illetve a Csabaszabadiért Egyesületek váltakozva rendezték meg. E rendezvény állandó meghívott részvevői a Békéscsabai Szlovák Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium közössége. Ebben az évben változást jelentett a programban, hogy először szervezete meg a gyermeknapot a Csabaszabadiért Polgárőr Egyesület a Kistelepülésen a biztonságért rendezvényük keretében.
A rendezvényen résztvevő gyermekeket különféle játékos programok várták. A szervezők az érdeklődők gyermekeknek bemutatták azt az ifjútűzoltóknak kialakított 60 méteres egyéni akadálypályát, melyen az egyesület csapata 2018. évtől vesz részt a szlovákiai Spišská Nová Ves (Igló) településen versenyen, illetve több ifjútűzoltó sportnál használatos eszközt is kipróbálhattak. A vállalkozó gyerekek a kipróbálás mellett össze is mérhették tudásukat, összesen négy kategóriában.
A polgárőr egyesület által szervezett rendezvényhez a bűnmegelőzéssel és közlekedésbiztosággal kapcsolatos ismeretek bővítése is hozzátartozott.

 

A rendezvény támogatója:


   

Visszalépés...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!

Engedélyezem