almanap 2021

2021.10.13.

Almanap 2021.

Magyarország Kormánya támogatásával megtartottuk az Almanap rendezvényünket, mely rendezvény megtartásához segítséget nyújtott a Csabaszabadi Község Önkormányzata és a Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat is. Első nap került sor a szlovákiai Hradište testvértelepülésről érkezett vendégek fogadására, képkiállítás megnyitására a helyi szlovák közösség életéről a település 1993. évi önállóvállás időszakából. E program keretében került sor egy hársfa elültetésérre a Szlovák MKözösségi Ház udvarán, melyet a hradištei testvértelepülésről kaptunk. A napot baráti beszélgetés zárta. A másnapi rendezvényünket megtisztelte jelenlétével Emil Kuchar Szlovákia Magyarországi Főkonzulja, Nina Elišova Konzul asszony, Zelman Ferenc az OSZÖ alelnöke, a Szlovák Unió elnöke, valamint a testvértelepülés Hradište település delegációja a Nataša Iskrova polgármester asszony vezetésével. A rendezvényre a környező településekről – Békéscsaba, Telekgerendás, Újkígyós, Szabadkígyós, Elek, Mezőberény, Nagybánhegyes, Medgyesegyháza stb – is érkeztek érdeklődők. A vendégeket magyar és szlovák nyelven Kesjár Mátyás a Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat elnöke köszöntötte. A kulturális műsorban a Nagybánhegyesi Citerások, Ficzere Fruzsina Elekről citerával, Kesjár Ádám Csabaszabadiból furulyával, és a Mezőberényi Szlovák Páva magyar és szlovák dalcsokorral szerepelt. A sütimustrán 13 sütemény vett részt (Csabaszabadiból, Békéscsabáról, Nagybánhegyesről), valamint 5 csapat főzött almalekvárt (Telekgerendásról, Békéscsabáról, Csabaszabadiból). Volt galambreptetés. Az almanapi programunkat gazdagította a galambkiállítás. A gyerekeket, fiatalokat ugrálóvár, hagyományosan óriáscsúzda, arcfestés, gyöngyfűzés, és egyéb játszóházi tevékenységek várták. Ugyancsak hagyománya az almanapi programnak környező települések szlovák jellegű ételeinek megkóstolása, így az eleki káposztás lángos, a mezőberényi laskatészta, a medgyesegyházi heróke, a nagybánhegyesi birkakáposzta, a csabaszabadi bográcsgulyást, és a hradištei káposztaleves.

       

Visszalépés...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!

Engedélyezem