Polgárőr Szakmai Nap

2016.02.07.

  Kistelepülésen a biztonságért szakmai nap

Február 6-került sor Csabaszabadiért Polgárőr Egyesület szervezésében a Kistelepülésen a biztonságért szakmai nap megtartására, melyre a megye 9 településről érkeztek résztvevők, és amelynek levezetője Kesjár Daniella a Csabaszabadiért Egyesület ifjúpolgárőre volt. A szakmai programot Szeverényi Attiláné Csabaszabadi község polgármestere nyitotta, meg.
A rendezvény programját a szervezők a polgárőrséget az elmúlt évben érintő jogszabályi változásokból állították össze. Ennek keretében Dr. Balog Endre Róbert az Országos Polgárőr Szövetség igazgatási vezetője a polgárőr törvény módosulásából, az OPSZ honlapjának használatából, Tomán Zoltán a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége elnökségi tagja a polgárőr törvény és a megyei szövetség alapszabály módosulásából, Kesjárné Erős Erzsébet a gazdálkodást, az egyesületek működését érintő változásokról tartott előadást.
Ez követően Tímár József Polgárőrség Kötegyán elnöke a határőrizeti feladatokban részvételről, és a fiatalok részére szervezett programok hasznosságáról tartott előadást, Kesjár Mátyás a Polgárőrség Csabaszabadi elnöke a Csabaszabadiért Polgárőr Egyesület 2015. évi munkáját, eredményét mutatta be. A szakmai nap rövid fórummal zárult.
  

Visszalépés...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!

Engedélyezem