Almanap 2018

2018.08.12.

Almanapok Csabaszabadin.
 

Csabaszabadi község ebben az évben ünnepli önállóságának 25 éves évfordulóját, emiatt a 2018. évi rendezvények mindegyike a 25 éves évfordulóról is megemlékezik. Nem volt ez másképp az idei almanapi programon sem, mely az egykori általános iskola épületében és területén került megrendezésre.
Az almanapi rendezvény a helyi szlovák közösség hagyományos rendezvénye, szlovák programokkal. Ebben az évben az érdeklődőket gazdag gasztronómiai és kulturális program fogadta. Emellett a gyerekeknek különféle játékok kipróbálására volt lehetősége.



A rendezvényt Szeverényi Attiláné Csabaszabadi község polgármester nyitotta meg, a rendezvény részvevőit Herczeg Tamás országgyűlési képviselő köszöntötte, gratulált a 25 éves évfordulóját ünneplő községnek, és méltatta a szlovákiai Hradište településsel ápolt több mint két évtizedes kapcsolatot. Ezt követően Kesjár Mátyás a Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat elnöke nyitotta meg Kiss Nikolett amatőr festő kiállítását. Elmondta, hogy a szlovák önkormányzat szívesen ad helyet a fiatal tehetségeknek bemutatkozására, és azt különösen nagy örömmel teszi, ha Csabaszabadihoz kötődő fiatalokról van szó. Gera János Ferencné, Kiss Nikolett nagymamája megköszönte a lehetőséget, hogy unokája – aki munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a rendezvényen – kiállíthatta képeit. A település évfordulós rendezvényei mindig alkalmat teremtenek arra, hogy hogy a településről publikációk jelenjenek meg. Kesjárné Erős Erzsébet a Csabaszabadiért Egyesület elnöke bemutatta az erre az alkalomra Csabaszabadiról készült képeslapokat, melyek az Emberi Erőforrás Minisztérium és Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pénzügyi támogatásával készültek. A nyomdai munka Zelenyánszki Andrásné vállalkozó munkája.
Az almanap kiemelkedő eseménye a Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat „Za Slovákov v Čabasabady” díjak átadása. A díjat magánszemélyek és szervezetek kaphatják, amelyek a szlovák közösség munkáját segítik. Maximum 3 díj adható ki évente és az egyik díjazottnak a Hradištei testvér-testvértelepülésről kell kikerülnie. Ebben az évben az elismerést Ján Melich st. kapta Hradište településről, aki a kezdetektől -1995 - fogva segíti a csabaszabadi szlovák közösséget, továbbá Hradište önkormányzata, amellyel kiváló együttműködés alakult ki, és Csabaszabadi Község Önkormányzata, mivel a település most ünnepli önállóságának 25 éves évfordulóját.
A díjátadásokat követően Pavol Lašák Hradište polgármestere köszönte meg az elismerést, és méltatta a két település közötti együttműködést. Zelman Ferenc a Az Országos Szlovák Önkormányzat elnökhelyettese és a Magyarországi Szlovák Szervezetek Uniója elnöke gratulált az elismerésben részesülteknek, kiemelte a Csabaszabadi – Hradište települések közötti jó együttműködést.
A rendezvény kulturális műsorral folytatódott, melyben először Kesjár István kártya trükkjeit láthatták az érdeklődők, majd Kesjár Ádám furulya előadása következett. A rendezvény legfiatalabb előadója Elekről érkezett, Ficzere Fruzsina népdalokat citerázott és énekelt, majd Csicsely Noémi és Danczik Csilla citera előadását hallgatta a közönség. A kulturális programban a népdalkörök fellépése következett, elsőként a Mezőberényi Szlovák Pávakör előadása, majd a kulturális programot a Telekgerendási Borouka Pávakör műsora zárta.
Az almanapon a szervezők két kategóriában hirdettek versenyt, az egyik a süti mustra, a másik az almafőző verseny. A 3 tagú zsűri döntése alapján a sütimustra győztese Zubánné Kocsis Margit almáskrémes süteménye lett, második helyen Varga Edina diós-almás süteménye, a harmadik helyen Gruber Margit almáslepény süteménye végzett.
Az almalekvár főzést a Telekgerendásról érkezett legfiatalabb versenyző Csapo Elza és csapata nyerte, a második helyet a Hradištei település csapata, harmadik helyet a Telekgerendási Borouka Pávakör csapata érdemelte ki.
A rendezvényre kilátogatók megkóstolhatták a jellegzetes szlovák ételeket Elekről káposztás lángost, Telekgerendásról tarkedlit, Nagybánhegyesről birkakáposztát, Mezőberényből mákos gubát, Hradištéből káposzta levest, Csabaszabadiból gulyáslevest. A rendezvény különleges étele volt a Csapo Daniel által elkészített sültmalac, amely nagy népszerűségnek örvendett.
Az egésznapos programon a gyerekeket különféle játékok – ugrálóvár, trambulin, óriás csúszda, íjlövészet, arcfestés - várta.
 

 

További képek a következő linkre kattintva tekinthetők meg:

www.zrnko-magocska.hu/index.php

Visszalépés...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
Az adatkezelési tájékoztató ide kattintva tekinthető meg!

Engedélyezem